„Ismered a poklot? El tudod képzelni? Na, akkor azt szorozd meg hárommal és Isten hozott Lomnicán a SPARTAN RACE BEAST-en... Amikor egy akkora hegyre kell felfutnod, aminek az alján süt a nap, a közepén havas eső esik, a tetején pedig a felhők felett vagy, és "csak" hideg van, aztán kilométereket próbálsz futni, gyalogolni a jéghideg patakban, mocsárban, sárban közben lenyomsz 35+ akadályt, nah majd akkor meg tudod, milyen érzés a célvonalba beérni… maga a MENNYORSZÁG! Természetesen társak nélkül nem megy, egyedül esélyed sincs, de a többiek húznak, visznek, amíg erejükből telik. MI MEGCSINÁLTUK!” ilyen volt a Spartan Beast Tamási Gábor szavaival 2015. szeptember 6. a Magas Tátra, Szlovákiában: 30 kilométeren át, 1500 méteres szintkülönbséggel. Az eddzeniway klub férfiosztaga ismét jól teljesített: 125 csapatból a 36-ok lettek a fiúk egy olyan távon, amit több mint háromszáz regisztrált versenyző nem tudott időben befejezni. A mieink a következő időkkel teljesítették a pályát:
Zsíros István - 04:53:23
Lengyel Csaba - 05:16:09
Pálházi Tibor - 05:33:28
Kovács Kristóf - 05:33:38
Horváth Zsolt - 06:16:26
Nagy Tamás - 06:47:39
Tarjáni Viktor - 06:59:05
Germán László - 07:34:38
Tamási Gábor - 07:34:41
Zsíros István, aki a csattagok közül ismét elsőként ért a célba, így emlékszik vissza a futamra: "Nagyon hosszú és nehéz verseny volt. Hatalmas hegyek,szélsőséges időjárás, jéghideg, vizes akadályok párosítva 30km-rel!Többször estem, kezem, lábam vérzett….az utolsó futós szakaszon már fel-fel adtam, de mindig kerítettem valami motivációt az agyam rejtett zugaiból. Aztán kész, megdöntöttem a teóriát, hogy minden fejben dől el.....a testem nem engedelmeskedett az agyamnak bele bele sétáltam, de nem álltam meg. Aztán már csak a szívem vitt, vitt-vitt egészen a célig! Nagyon nagy álmom vált valóra a Trifecta megszerzésével,büszke vagyok rá,hogy végig bírtam csinálni! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek akinek van ebben része, vannak páran, főleg kis feleségemnek, aki minden őrültségemben támogat,nélkületek ez az álom,álom is maradt volna!KÖSZÖNÖM SZÉPEN!".
Lengyel Csaba: "Így két hét távlatából tök más visszagondolni a futamra, mint a verseny napján, amikor végigmentem a pályán. Most rohadtul büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, és mosolyogva gondolok rá vissza, hogy ez igen, ez marha jó volt! A futamot persze kibírtam röhögés nélkül... Néha olyan érzésem támadt, hogy egy pályamunkásnak most szívesen lekevernék egy-két taslit, hogy hogyan tudtak ilyen kemény pályát összehozni. Egy biztos: életem egyik legkeményebb fizikai próbatétele volt, az út 2/3-ánál a testem már fel akarta adni a harcot, a lábaim mondták, hogy ők akkor most kiszállnak, oldjam meg innentől kezdve nélkülük, de szerencsére takarékon azért csak be tudtam vánszorogni. Büszke vagyok a csapattársaimra, hogy mindannyian legyőztük a Beast-et, és tuti, hogy jövőre újra le fogjuk."
Horváth Zsolt: „Szerintem ez a maximum amit "átlag" ember teljesíteni tud. Itt már a szellemi felkészültség a kulcs. Mindemellett egy életre szóló élmény! Arooo!”
Kovács Kristóf: "Teljes erőmből futottam, nem álltam meg, de arra figyeltem, hogy ne essek, ne sérüljek. Egy karcolás nélkül csináltam végig a versenyt, ami nehéz volt, de élveztem" A Hungaroringen pont Kristóf vágott neki térdsérüléssel a hazai futamnak, most Tarjáni Viktor és Nagy Tamás járt így.
Tomi így foglalta össze tapasztalatait: „Nemrég a Donovaly futásról azt mondtam, brutálisan kemény volt, most teljesen átértékeltem az egészet. A szervezők még a verseny előtt jelezték, hogy mind az akadályok, mind a terep is sokkal nehezebb lesz, mint egy átlagos Spartan Beast, de azért erre senki nem számított úgy gondolom. Sajnos 1 hónappal a verseny előtt lesérült a térdem, így a felkészülés utolsó szakasza jobbára csak pihenésből állt, már ami a futást illeti. Szóval ilyen kilátásokkal álltam neki életem legkíméletlenebb kihívásának, egy „mocsárban” folyóban zajló „futóverseny” , amit havas-eső és jégeső kísért. Az utolsó 6-7 km - jéghideg patakokban, csúszós köveken- maga a volt a pokol számomra… Komolyan mondom, úgy éreztem, mint ha valami éles túlélő helyzetben lennék, minden lépés fájdalommal járt, ráadásul nagyon nehéz volt mentálisan is megélni, hogy olyanok előznek meg sétálva akiket kb 1 órával azelőtt előztem még le futva. Az utolsó 3 akadály, a szögesdrót, ami egy örökkévalóságnak tűnt, a dárda ami persze mellément, de még a zsákfelhúzás is megszívatott a végére. Mi máshoz is lenne még kedve az embernek 6 és fél óra után mint 60 burpee-hez egy lábon.. De megcsináltam, becsületből. Persze sokan voltak, akik sunnyogva lenyomtak hármat, aztán rohantak tovább. Mindenkinek másról szól ez a verseny, nekem arról, hogy jobb emberré válljak, valami olyan dolog által, ami fizikálisan vagy mentálisan, vagy ebben az esetben mind a két viszonylatban összetör, hogy az új alap, stabilabb és erősebb legyen mint volt. Megkaptam, amiért mentem, sőt sokkal többet is. Nem utolsósorban köszönöm mindenkinek aki ott volt velünk. A társaság és a csapat tette fantasztikussá és halhatatlanná ezt az élményt.”
Tarjáni Viktor: "A Super utáni hét végén sikerült egy térdsérülést összeszednem, mely teljes mértékben hátráltatta az eltervezett felkészülést. Erőltetett menetben haladtam, és az akadályokra koncentráltam, ami kifizetődő volt. Sokan megelőztek futva, de sokat hibáztak is, így oda vissza haladtunk egymás mellett a pályán. Morzsi (láncon egy nagy vasdarab) megsétáltatása után, azt az infót kaptuk, hogy 4 km van még a célig. Extra erővel vágtunk neki ennek a rövidke szakasznak, ami mint kiderült nem volt teljesen helytálló. Kb 4 km vasút melletti menetelés után jött a feketeleves: egy patakban kellett haladni tovább. Az utolsó akadály a tűz, ahol a többiek már várnak Szomszéd Judit benyújtja a szalonnát a botra tűzve egy szelet kenyérrel és kezdődhet a nyársalás. A sok megpróbáltatás végén jó volt egy kis poén.
Tömören, végig ésszel kellett teljesítenem a térdem miatt, de sikerült és 4 akadályt rontottam. Büszke vagyok, hogy a csapat részese lehettem! Jövőre újra belevágjunk közösen az új kalandba egy új pólóban, mert az előző megérett a visszavonulásra! Büszke vagyok rá, hogy sérülten is helyt tudtam állni, folyt köv. januárban a téli futamon!
Pálházi Tibor: „Irtózatosan nagy buli volt egy igazán remek csapattal!Örülök, hogy a tagja lehetek az elit Brigádnak! Donovalyn is úgy voltam vele, hogy a futás az egész alapja és most is így gondolom. Szuper pálya volt, remek akadályokkal, ha eldöntöd, akkor meg tudod csinálni, de a fizikális igénybevétel rendkívüli.”
Germán László: „Ilyen távon és terepen már nem csak a nyilvánvaló fizikai igénybevétel jelent kihívást, hanem a mentális terhelés is komoly tényező…a terepre talán igen, de erre nem lehet előre felkészülni. A 20. km után, a váltakozó időjárás, a nehéz pálya, az akadályok és a csontig hatoló jeges víz az emberi viselkedés minden aspektusát előhozta a versenyzőkből, a legjobbtól a legrosszabbig. Az elcsigázottság egyeseknél minden erkölcsi tartást felülírt, de ez elenyésző százalék volt. Rengeteg nagybetűs HŐS volt a pályán: volt, aki járógipszben, vagy épp két könyökmankóval küzdötte fel magát a Tátra barátságosnak kicsit sem mondható szikláin. Idegenek segítettek egymásnak, nemzetiségtől, nyelvtől függetlenül. A videón is látszik, mikor egy mocsaras részen Tominak begörcsölt a vádlija, és azonnal ott voltak mellette, nem hagyták magára. Még soha nem láttam ennyi embert így összezuhanni. Sokan feladták és még többen botorkáltak sérülten üres tekintettel előre. Én, akinek tudtam segítettem, akadályon átjutni, terhet cipelni vagy ha nem volt más adtam energiaszeletet, szőlőcukrot. Ismét sok sérült volt és több mint háromszázan nem tudták időben befejezni a távot. Részemről minden úton töltött perc maga a csoda volt! Ilyen ősi tájon még sosem jártam! A feladás gondolata még nyomokban sem volt bennem. Tudtam, hogy végigcsinálom. A csapatunkkal jól felkészültünk. Nem vettem félvállról semmit. Tiszteltem a hegyet! Elfogadtam, hogy bár kicsi vagyok, de tudtam, nem létezik olyan akadály ami utamat állhatná! A hosszú felkészülések alatti motivációm egyszerű volt. Nem jó alakért, dagadó izmokért edzettem, hanem, hogy le tudjam győzni a hegyet. Végig tudjam csinálni a három versenyt. Mert tudtam, készülhetek bármennyit is, lehetek bármilyen kemény, a szikla keményebb lesz. Mégis, már a rajtvonalnál tudtam, mosolyogva nézek szembe bármivel, mert már "Le tudom győzni"!
Nagy Tamás ismét egy remek videóval foglalta össze a versenyt, illetve beszédesek még a képek a fotógalériában is.
