Az eddzENIway klub golyósai ismét eredményesen szerepeltek a Magyar Giri Sport (MGS) kvalifikációs versenyén, Etyeken, amelyet Király Pál, MGS alelnök szervezett március 12-én, szombaton.
Ez alkalommal azonban már négyen indultak a klubból a versenyen. A legfiatalabb golyós versenyzőnk, Harazin Regina így foglalta össze a megmérettetést: „hiába volt ez az első versenyem, nem nagyon izgultam. Viszont ahogy odaértünk, egyre jobban elkapott a láz és ez szerencsére velem maradt az egész verseny során, így sikerült is túlteljesíteni önmagamat: 128 szakítás, 5 perc alatt, 12kg-val.” Regina ezzel kategóriájában az első helyezett lett.
Az eddzeniway klub másik oszlopos golyósának, Séber Juditnak, szintén ez volt az első girja versenye. Ő szakítás és lökés versenyszámokban indult, ahol 5 perc alatt 118 illetve 112 ismétlést hajtott végre 12 kg-mal. Mint mondta, a következő versenyre már 16 kg-val szeretne nevezni.
A klub rendszeres, hétfői és szerdai golyós edzéseinek állandó részvevője, Kalapos Anett sérült tenyérrel vágott neki a versenynek, de így is sikerült szakításban 12kg-val 128 db-ot végrehajtania. Mint mondta: „a hosszúciklus(duplarúgó) előtt egy perccel még 12 kg-ban gondolkodtam, de lesz ami lesz alapon, felvettem a 16-kg-os golyót. 69 ismétlést végeztem, amivel legnagyobb meglepetésemre mester jelölt szintet értem el, ami egyenes út az EB-re.”
Kakuk László, akinek ez már szintén a második versenye volt, így foglalta össze a szombati napot: „először a hosszú ciklusban indultam, dupla 16kg-os golyóval 5 percben, 51 ismétlést végeztem, de nem melegítettem be rendesen előre, így nagyon megfájdult a combom a végére; ezzel a kategóriában második helyezést értem el. Ezután következett a szakítás 5 perces szériában, 100-at szakítottam, amellyel első helyezést értem el. A bal tenyeremből ömlött a vér a végére, de már az se izgatott. Remélem, legközelebb nagyobb létszámmal indulunk az eddzeniway klubból.
„Mindent köszönünk neked, Enikő, és Csürke Csabának is!”- zárta beszámolóját a négy fős kiscsapat.