Aki szerint a közösségben edzés lényege kizárólag a gyakorlatok helyes kivitelezése az még nem nevetett egy igazán jóízűt egy csoportos edzésen…. vagy utána az öltözőben, vagy esetleg hazafelé menet még nem hallgatta végig a csapattársát, miért is nincs most a topon…. Nos, nem gépek vagyunk, amelyek kapcsolóval működnek, hanem hús-vér emberek, akik van, hogy életvidámak, vagy gondterheltek...lehetnek tiszta lelkűek, de lehetnek olykor gyarlók és hibázhatnak… A legtöbbünknek van élménye, panasza, jó vagy rossz benyomása dolgokról, amelyeket szeret megosztani olyanokkal, akikkel heti 2-3* szabadidejében találkozik. Miért is probléma a véleménycsere? Miért is gond, ha ezek kifejezésre jutnak? Miért kellene kimért eleganciával viszonyulni egymáshoz, amikor szívből nevetve, vagy éppen a szomorúságtól könnyekig hatódva is lehet? Miért kellene titkolni, ha dühösek és csalódottak vagyunk? Az érzelmeinket, gondolatainkat, látásmódunkat kifejezve közeledhetünk vagy épp távolodhatunk egymástól…gyakorlatilag így ismerheti meg egymást két ember, így formálódhat egy közösség, ahol vannak szőkék, barnák, keresztények, muszlimok, ateisták, egyetemet végzettek és gyári munkások, fiatalok és idősebbek, nagyszájúak, visszafogottak, nyitottabbak, zárkózottak…Pont az adja egy csapat varázsát, h odafigyelsz és meghallgatod akivel pl együtt edzel, táborozol, színházba, kirándulni, bulizni jársz…. ODAFIGYELTEK egymásra és őszintén megosztjátok egymással a véleményeteket… Szóval van az edzésnek egy nem elhanyagolható érzelmi töltete is… ugyanis igen is jó érzés eljárni hetente valahová, ahol kíváncsiak rád, ahol megkérdezik, hogy vagy, ahol észreveszik a szemedben a szomorúságot, vagy ahol már a hangodból tudják, hogy ma nem vagy vicces kedvedben… Mindezek mellett tény és való, h én, mint csapatvezető sok konfliktust elkerülhettem volna, ha egy kimért, távolságtartó picsa lennék, bár az is tény, hogy akkor nem lenne az a 13 éves eddzeniway történelem, tele élménnyel, kalanddal, ami megtölt egy weboldalt és amire nagyon büszke vagyok… Egy közösséget vezető edzőként azonban nem gondolkodhatok csak frontális, szaggitális, transzverzális síkokban és izomláncokban…ezek mellett emberekben és érzésekben kellett mindig is gondolkodnom…én nem online órát tartok, „nézz meg, klikkelj, utalj,” és még csak 2 szót sem váltok veled… napról napra, 13 éve emberekkel foglalkozom, akikkel kölcsönösen hatunk egymásra… Lehet hiba, kimutatni és kimondani az érzéseinket, hiba nyitottnak, befogadónak és rugalmasnak lenni, még ha ez ösztönösen jön is és még ha a kötelék közöttünk csak így jöhet létre…meg aztán ott az élet körforgása: ismerkedünk, esélyt adunk, aztán lehet, hogy csalódunk, de lehet, hogy nem… de ha mégis, akkor a 40. arculcsapás és „ezt nem így kellett volna” után is fel tudunk állni és mindig csak azokkal törődni, akik akkor is ott vannak velünk.
